Rátgéber és az utánpótlás

Rátgéber László mesteredző, miután 2009-ben a Szpartak Moszkvával EuroLigát nyert és Európa legjobb edzőjének választották, majd török bajnok és Szuperkupa-győztes lett, hazatért Pécsre és megvalósította 20 éves álmát: saját kosárlabda-akadémiát alapított. Várva, a szövetség meghosszabbítja-e a férfi válogatott kapitányi mandátumát, a magyar utánpótlásról és a Rátgéber Akadémiáról beszélgettünk.

„Sokan nem tudják rólam, de én végigjártam a „szamárlétrát", 1986-tól 1991-ig ugyanezt csináltam, kislányokat edzettem – kezdi Rátgéber László egy pécsi sportiskolában, amelynek tornatermében rengeteg narancssárga mezes kisgyerek szaladgál narancssárga labdákkal – meccsre készülnek a jövő bajnokai. „Világszerte 50-60 játékos van, akiket én neveltem, a Pécsett is megfordult Gordana Grubin és Slobodanka Tuvics a WNBA-ig is eljutott. Találkozunk a régi játékosaimmal egy-egy meccsen, jönnek, és köszönnek. Ez a boldogság."

Milyen jelenleg Magyarországon a kosárlabda-utánpótlás helyzete?

Tragikus. Az eredményeket látva elsősorban a fiú kosárlabdában katasztrofális a helyzet. Azt gondolom, Európában a 28. helyen vagyunk pillanatnyilag az utánpótlásunk alapján. Egyetlen A-csoportos csapatunk sincs, tehát a legjobb 16-ba nem férünk be egyik korosztályban sem, és sok helyen utolsóak vagyunk a B-csoportban is. Még tragikusabb lenne a helyzet akkor, ha a kisebb országok is indulnának minden korosztályban, így kerülünk feljebb a tabellán, amúgy 28.-ak sem lennénk. Női vonalon az U20 most feljutott az A-csoportba harmadikként, az utolsó szalmaszálat megragadva. Az Eb-n hetedik lett az U16-os csapatunk, habár Fűzy kolléga – aki a nemzeti szövetségben a női utánpótlásért a felelős, azt mondta, ebben a válogatottban több volt, a négy közé is bejuthattak volna. Emellett van egy B-divíziós válogatottunk is. A női kosárlabdában van remény, Pécsett , Szekszárdon, Sopronban, Győrött és a Vasasban is van egy-egy nagy tehetség, akik európai karriert futhatnak be, de pedagógiai okokból nem szeretem megnevezni a fiatal játékosokat, mert akármilyen megjelenés árthat. Fiúknál nehéz találni kiemelkedő játékosokat, valójában keserves a helyzet, és egyáltalán nem reménykeltő. Talán a kadett korosztályba még bele tudunk avatkozni.

Három kulcspontot emelt ki a Rátgéber Akadémia megalapításakor; a tömegesítést, az edzőképzést és a létesítmények kérdését. Melyikben milyen eredményeket értek el egy év elteltével?

A tömegesítés szenzációs. 2012. január elseje óta dolgozunk, ez a második szezon, jelenleg negyvenegy csapatunk van. Ebből huszonhárom előkészítő iskolai, tizennyolc pedig Mkosz versenycsapat, kenguru, gyermek, serdülő, kadett és junior korosztályban úgy, hogy a lányoknál vannak üregek is a korosztályok között. Korábban a pécsi utánpótlásban létezett a sportiskola, ez most is működik, csak felfejlesztettük akadémiává. Ki kell hangsúlyozni, hogy a gyerekek továbbra is Kosárlabda Akadémia Pécsként versenyeznek, a Rátgéber Akadémia csak a brand. Régen a PVSK kapta meg ezeket a játékosokat 15 éves korban, és ebből lettek a MiZo játékosai. Fűzy Ákos, Zseljko Djokics és most Imreh Ajtony, az első csapat edzői foglalkoztak velük. Nagyon jó irányba indultunk, jönnek az eredmények is, a kadettek például most bejutottak az országos döntőbe. A tömegesítéssel nincs probléma. Vagyis van, mert nincs elég csarnok, nem férünk el.

Milyen Pécsett a csarnokhelyzet? Úgy tudom, a csapatok minden nap más helyszínen edzenek.

Itt jön a következő pont, a létesítmények kérdése. Ez az alapja mindennek, egy új, normális létesítmény. A munkaneve Horváth Judit Edzőcsarnok, ahol három kosárlabdapálya férne el keresztben, a rendezvényekre pedig kihúzható tribünök állnának rendelkezésre. Így álmodtuk meg, a tervek már több éve elkészültek, a helye is megvan, sőt az MKOSZ-től 378, majd újabb 300 millió forintot kapott a Pécsi Nonprofit Sport Zrt. a megvalósításra. Az akaraterő megvan hozzá, remélem, hogy azok az emberek, akik felelősek azért, hogy valóra válhasson az elképzelés, megteszik a szükséges lépéseket. Pillanatnyilag ez a nagy pécsi sportberuházásnak az első üteme lenne és az egész megvalósulásától függ. Mert egy év alatt annyit fejlődtünk, hogyha nem lesz létesítmény, akkor már csak hátrafelé lehet menni. Tervünk továbbá, hogy a pécsi sportiskolát is felújítsuk, egy kis gyémántskatulyát készítsünk belőle. Füzesi Jóska bácsi – aki 25 évig vezette a sportiskolát – mondta, hogy soha ennyi gyerek még nem kosárlabdázott itt. Pécsett akkor nevelődtek válogatott szintű játékosok, Czigler Laci, Csirke Feri, mikor Horváth Frici idejében kiosztották először a rengeteg kosárlabdát. A gyerekek elkezdtek kosárlabdázni, és ez a tömeg hozott játékosokat. A mostani tömeg is vonzza magával a többieket, jelenleg 700 és 800 között mozog a nálunk sportoló gyerekek száma, de ez nagyon könnyen elérheti az ezret, és akkor nagy bajban leszünk.

És mi történt az edzőképzésben?

Az edzőképzés a minőségről szól. Az egész társasági adó felhasználásának ez a kulcsa: ha megvan a tömegesítés és a létesítmények, de nincs minőség, akkor nem csináltunk semmit. Akkor valójában az eddigi középszerű vagy még annál is alacsonyabb színtű munkát tesszük csak kényelmesebbé. Ezért van szükség az edzőképzésre. Biztos vagyok benne, hogy ami az elmúlt 20 évben ezen a téren történt, azt el kell felejtsék teljesen az edzők. A saját edzőimmel is komoly problémáim vannak: meg kell érteniük, hogy a mini kosárlabda maximális öröm, vagy hogy a serdülő vagy a junior korban mi történik.

Hogyan kellene átalakítani a képzést?

Nagy terveim vannak. Több látványsportágban elismert kollégámmal össze fogunk fogni, és szeretnénk egy országos szintű edzőképzőt indítani. Végignézve az edzőképzés kreditpontjait, a 180-ból 90 szégyenteljesen fölösleges, a másik 90-et pedig át kell alakítani. Ezt a bolognai rendszerű képzésre értem, amelyhez alkalmazkodtam, bár úgy gondolom, nem felel meg az edző- és tanárképzéshez. A látványsportágaknál a pedagógia, pszichológia, sportfiziológia és az edzéstan hasonló, ezért az alaptantárgyakat lehetne egy helyen tanítani. A szakmát pedig hospitálással lehet elsajátítani, ez a kulcsa. Az edzői szakma is oktatás, és mindenkit meg lehet tanítani arra, hogy oktasson. Az edzőségnél mindenki arra gondol, hogy majd kiabál a játékosokkal, meg cserél... de ez csak egomenedzselés. A profi sport másról szól. Oktatni pedig mindenkit meg lehet tanítani.Neveket a nagy tervhez még nem mondanék, mert alakulófélben van minden, de helyileg, a saját akadémiánkon már elindítottuk az edzőképzést. Járom az edzéseket, beszélgetek az edzőkkel, írom a tananyagokat. De mind a létesítmény fejlesztéshez úgy az edzőképzéshez is állami és szövetségi támogatás kell.

Milyen a csapatmunka és az egyéni munka aránya a képzésben?

Úgy dolgozunk, hogy már a serdülők is egyéni képzést is kapnak, amelyben én is részt veszek személyesen. Egy dologban azonban nem szabad tévednünk: csapatot építünk, de mégsem, mert játékosokat nevelünk. A játékosneveléshez viszont kell egy csapat, mert ha nem érsz el eredményeket, nem fogsz minőségi meccseket játszani. Ezért a mi csapataink nemzetközi meccseket is játszanak. A minőség kérdését először úgy próbáltuk megoldani, hogy edzőt igazoltunk Ivica Mavrenski személyében. Ivica Pécsett volt edző az NB I-ben, kicsit beszél magyarul is, de ami a leglényegesebb: korosztálya legjobbja volt kadettként Európában, Európa-bajnokok voltak, és ő lett az Eb legjobbja 1982-ben. Példakép is, nagyszerű ember és nagyszerű edző, sok edzőnk tanul tőle.

Hogyan lehet valaki az Akadémia játékosa?

A tervem része volt az is, hogy a Felvidék, Erdély és a Délvidék felé is nyissunk. Jönnek gyerekek, Erdélyből három kislány és egy fiú érkezett, és felvettük a kapcsolatot Somorjával, Marosvásárhellyel, Tótfaluval. Mind a három helyen nagy szeretettel fogadtak bennünket. Nagyon jó lenne, ha a társasági adóval tudnánk segíteni a külhoni akadémiákat is. Azt gondolom, hogy sportpolitikailag is jól hangzik, de maradjunk csak a sportszakmainál, hogy 15 millió magyarból választunk. Nem szégyen, hogy többen vagyunk. Az alapelvem az, hogy az erdélyi, felvidéki és délvidéki magyarok a magyar válogatottban játsszanak. Ez csak úgy lehetséges a kosárlabdában, hogy már gyermekkorukban vagy az otthonukban olyan feltételeket, szakembereket biztosítunk nekik, mint Pécsett, vagy elhozzuk őket Pécsre. A kadett korosztálynál az általunk tehetségesnek tartott játékosokat, akik olyan adottságokkal rendelkeznek, hogy egy nap játékosok lehetnek belőlük, kollégiumba helyezzük, és nálunk edzenek. Biztos vagyok benne, hogy női vonalon nálunk jelenleg két leendő magyar válogatott játékos kosárlabdázik, van közöttük EuroLiga-kaliber is, egy FIBA-táborban a legjobb centernek választották a kislányt. A fiúknál is sokak tehetségesek, lesznek válogatottak is. Ilyen fiatal és tehetséges kosarasok régen, vagy talán még sohasem voltak ennyien Pécsett. De továbbra is nyitva tartjuk a szemünket, járjuk az országot is, és felkínáljuk, hogy itt kosárlabdázzanak a gyerekek. Most például épp az 1999-es és az 1998-as generációt toborozzuk. Sokan maguk is jelentkeznek. Ezért több Európa hírű külföldi edzőt is igazolunk közreműködőnek.

A fiatalkori élsport nem megy a tanulás rovására?

Az az elvem, hogy abba az iskolába mennek a gyerekek, amelyikbe akarnak, nem kötelező sportosztályt választani. Pécsett az összes középiskolával jó viszonyt ápolunk, de van egy kitételünk a játékosainkkal szemben: nem lehetnek rossz tanulók, és a kollégiumban is példásan kell viselkedniük.

Milyen különbségek vannak a fiúk és a lányok képzése között?

A legfontosabb az, hogy megállapítsuk a fiziológiai és a kalendári érettségét a gyereknek. Megnézni, valójában mennyi idős a gyerek fiziológiailag. Mentális különbségek nincsenek, és ha a kosárlabdát jól csinálja az ember, akkor nem is lesznek.

Sportolói attitűdöt hogyan lehet nevelni?

A hovatartozás kérdése a legfontosabb. Az egész pécsi kosárlabda arról szólt, hogy volt egy hovatartozás. Ezért is szakad szét a szívem attól látva, mi történik itt. A sportban és az életben is kulcsfontosságú, hogy tudjad, hogy valahová tartozol. Az egy nagy húzás volt, hogy a játékosok egyforma mezt kaphattak a kenguru korosztálytól az ifikig, ugyanolyan melegítőben, pólóban, mezben vannak a kicsik, mint a 18 éves srácok.

Milyen a kapcsolat a pécsi NB I-es csapatokkal?

Fiú vonalon a PVSK Panthers-szel nincs kapcsolatunk, ők a saját útjaikon járnak, nem tudom, miért. Írtunk egy levelet is, hogy szeretnénk továbbra is nekik nevelni a gyerekeket, és támogassanak minket ebben. Ebből nem lett semmi, sőt még választ sem kaptunk. Csináltak egy saját utánpótlást, amit mi ma ifiben több mint ötven ponttal verünk, a B-csapatunk kadettben 98-30-ra nyert, az A-csapatunk ellen valószínűleg a labdát sem hozták volna át a félpályán, serdülőben is 40-nel nyertünk. Nyilvánvalóan a minőség nálunk van. De nem baj, minél többen dolgoznak az utánpótlásban, annál jobb, és remélhetőleg a minőség később át fog jönni hozzánk. Lány vonalon példaértékű, többoldalú megállapodást kötünk a PEAC-PÉCS csapatával és a PVSK Női Utánpótlás Szakosztályával. A szerződés lényege, hogy a PVSK-val együtt biztosítjuk a PEAC-PÉCS csapatának utánpótlását, nevelési költségtérítés igénye nélkül átadva azokat a játékosokat, akikre a felnőtt csapat igényt tart. A PEAC pedig hozzájárul, hogy az NB I. B-ben, illetve korosztályos versenyeken minden játékos saját korosztályában versenyezhessen.

Milyen az Akadémia kapcsolata a többi pécsi kosáredzővel?

A szakemberekkel kiváló a kapcsolatunk, pécsi szakember, Csirke Feri van a PVSK kispadján is, őt nagyon tisztelem és becsülöm. Zseljko Djokics a Peac edzője annak a sportiskolának a gyerekeivel – Raksányi Krisztinával, Sarok Nikolettel és Krivacsevics Tijanával – lett háromszoros ifjúsági bajnok, ahol most edzenek és játszanak az akadémia játékosai. Ajtony pedig a 98-as csapatot vezeti, ők nagy perspektíva elé néznek, beneveztük őket egy nemzetközi versenybe is az Adria Ligában. Nagyon sokat várok Ajtonytól és a csapatától is, ő stratégiailag nagyon fontos ember számomra. De szoktam mondani, hogy mi a Barcelonának nevelünk gyerekeket, nem tudjuk lenyelni őket. Amikor felnőnek, úgyis oda kell adnunk valakinek. Az lenne jó, ha egy felnőtt csapat, magyar vagy külföldi támogatna minket önerővel, mert az önerő megteremtése a legnagyobb probléma, ezt csak a tagdíjak emelésével tudnánk pillanatnyilag elérni, de ez egy nagyon népszerűtlen dolog lenne.
Ki kellene hangsúlyoznom, hogy a siker záloga a jó és konstruktív viszonyunk Pécs önkormányzatával és a Pécsi Tudományegyetemmel. Akadémiánk alapítványának kuratóriumának elnökei Dr. Páva Zsolt polgármesterünk és Dr. Bódis József rektor úr.

Mekkora támogatást kapnak az önkormányzattól és az egyetemtől?

Sajnos eddig egy fillért sem kaptunk. Ez is működésünk legnagyobb problémája ahogy mondtam is , az önerő megteremtése. Persze ha lesz elegendő cég, mely társasági adójának 70%-át nekünk utalja.
Remélhetőleg a jövőben az önkormányzat az infrastrukturális segítségen és a kapcsolatrendszeren túl élő pénzzel is tud majd segíteni minket.

A 18-23-as korosztály az, ahol a legtöbben kiesnek az élsportból, ezért szeretnének létrehozni egy egyetemi sportösztöndíjat is.

Ez a statisztika. Aki jól kosárlabdázik Magyarországon, jöjjön Pécsre tanulni, ez a tervünk. Erről nagyon magas politikai és egyetemi szinteken is tárgyaltunk, jó lenne, ha Pécs – elsőként – bevezetné a kosárlabda ösztöndíjat. Ne csak ingyen legyen a tanulás, hanem pénzt is kapjon érte a játékos, ez az ösztöndíj lényege. Ez a történet kicsit elakadt, mert miért is menne minden simán, de most nem is annyira sürgős még, mert a fiú ifi csapatunknál még nincsenek jelenleg olyanok, akik ezt kiérdemelnék, a lányoknál pedig még nincs is ifi csapatunk. De ezt a rendszert létre kell hoznunk azért, hogy más városokból és a határon túlról is jöhessenek hozzánk fiatalok felsőfokon játszani és tanulni. Együtt a tehetséges pécsi gyerekekkel. Erről szól az Akadémia.