Filipovity Pétert beválasztották az amerikai konferencia legjobbjai közé
A kaposvári nevelésű játékos, aki a 2017/2018-as szezonban már a felnőtt csapattal edzett már hetedik éve bizonyítja rátermettségét Amerikában.
Mint ismert legendás játékosunk és edzőnk fia, Christopher Dunn korábbi légiósunk biztatására kipróbálta magát a tengerentúlon is. Az Egyesült Államokban a középiskolai ösztöndíjat később egyetemi követte Maine-ben, ahol minden meccsén kezdőként lépett pályára 2021-től 2024-ig Filipovity Péter. Az elmúlt esztendőben pedig már a New Mexico State University csapatát erősítette, ahol most a konferencia (Conference USA/CUSA) egyik legjobb ötösébe is beválasztották a kaposvári tehetséget.
Forrás: nmstatesports.com
Filipovity a szezon során meghatározó szerepet játszott támadásban és védekezésben is. A New Mexico State legjobb lepattanózójaként 8,3 lepattanót szerzett meccsenként, miközben 12,8 pontos átlagával a csapat egyik legeredményesebb játékosa is volt. A magyar kosaras különösen a védekező lepattanók terén remekelt, ahol a második helyen végzett a konferenciában. Összesen nyolc dupla-duplát jegyzett a szezonban, amellyel szintén a második helyet szerezte meg ebben a mutatóban.
Legjobb mérkőzései közé tartozik a Jacksonville State elleni idegenbeli győzelem, ahol 20 pontot és 12 lepattanót szerzett. Ezen túl volt olyan mérkőzése is, ahol karriercsúcsot jelentő 17 lepattanót gyűjtött, amely a szezon legjobb egyéni teljesítménye a csapatában. Filipovity dominanciája és stabil játéka révén az egyik legjobb erőcsatárrá vált a CUSA mezőnyében.