Az Arénában kezdjük a rájátszást szerdán
Az alapszakasz-győzelem után szerdán 18 órakor kezdjük a rájátszás első körét a MEAFC elleni negyeddöntővel a Kaposvár Arénában.
Az egyik fél három győzelméig tartó párharc április 16-án kezdődik Kaposváron. Ahogy arról írtunk korábban a Salgótarjánnak is volt esélye elcsípni a nyolcadik helyet, ám Darrion Trammell győztes kosara idegenben azt is jelentette, hogy a playoff-ban a miskolci csapat lesz a somogyiak első ellenfele. Az alapszakasz utolsó mérkőzését követően nem állt le a munka. Antalics Dániel mesélt nekünk erről az időszakról, aki térdműtétje után már pályára került Salgótarjánban.
Fotó: Lang Róbert
– Volt egy meniscus sérülésem, amit műteni kellett, ezért viszonylag sokat kihagytam. Most már körülbelül három hete már teljes értékű edzésmunkát végzek a többiekkel. Az elmúlt meccsen már pályára kerültem, és én is készülök a rájátszásra már a többiekkel. Most volt egy 10 napos pihenőidőszakunk meccs nélkül. Ezen a héten készültünk a saját játékunkra. A Miskolc ellen mindkét korábbi találkozón tudtunk nagyarányú győzelmet aratni. Ennek ellenére nem szabad félvállról venni őket most sem. Ugyanúgy fel kell készülnünk rájuk, ahogy tettük ezt korábban a többi csapatból – foglalta össze Antalics Dániel.
Az alapszakaszban a két találkozót 238–150 arányban nyerte meg csapatunk. A MEAFC március 28-án játszotta az utolsó alapszakasz meccsét, így kicsivel több felkészülési ideje volt ellenfelünknek. A Miskolc egyébként felemás formában zárta az alapszakaszt, hiszen az utolsó 7 találkozójából 3 győzelem született.
– Nem számítok könnyű párharcra, hiszen a Miskolc biztos fel fogja szívni magát a rájátszásra, de úgy gondolom, hogy hazai pályán nem lesz problémánk, be fogjuk húzni ezt a győzelmet. A védekezésünkre mindig odafigyelnünk, így ez lesz most is a kulcs – emelte ki Antalics Dániel.
A szerdai találkozót megelőzően már nem lesz U21-es találkozó, így 17 órakor lesz kapunyitás.
A negyeddöntő menetrendje
április 16., 18 óra (hazai),
április 20., 17 óra (idegenben),
április 22., 18 óra (hazai),
április 25., 17:30, (idegenben)*ha szükségesáprilis,
27., 18 óra (hazai)*ha szükséges.