Hosszabbításban született meg a siker, megbosszulta magát a rossz lepattanózásunk
A DEAC U23 vendégeként folytatta a Kometa Kaposvár KK az NB/I. B Piros csoport 10. fordulójában vasárnap.
Kocsis Zalán kisebb sérülés miatt nem utazott el a csapattal, Kis Raul azonban visszatért.
Egy triplával tíz másodperc alatt megszerezték a vezetést a hazaiak. Erre a szülinapos Paár Márk válaszolt, aki gyorsan 4 pontot szerzett, mellyel 3–6-ra átvette a vezetést a Kaposvár. A negyed feléhez közeledve egy újabb hétpontos rohanással kezdett ellépni a somogyi gárda, amely Luka Markovic betörése után már 5–13-ra vezetett. Neuwirth Bence második hármasa után Branislav Dzunic azonnal időt ért. Paár már 7. pontját szerezte egy jó távoli dobás után, megtörve az előző közel kétperces gólcsendet. A sérülésből visszatérő Kis Raul triplával kezdte a meccset, 8–23-re módosítva az állást. Szőke Bálint úgy ülhetett le pihenni a negyed utolsó perceire, hogy a csapat 11 lepattanójából ő 4-et is leszedett. A húszpontos előnyhöz segítette a csapatát Rosic Uros, aki 5 pontot szerzett két perc alatt.
A Debrecenből Kovács és Flasár is faultos kosárral kezdte a második játékrészt, így 18–31-re zárkóztak a hazaiak. Az első somogyi mezőnykosárra két és fél percet kellett várni, Rosic süllyesztett el egy újabb jó távolit, megszerezve 8. pontját. Ezt Völgyi Marcell remek lefordulása és kosara követte, így időt kért a DEAC U23 csapata 18–36-nál. Darrion Trammell, aki vezeti a bajnokságot szerzett labdák tekintetében már a második passzt fülelte le és szerezte meg 7. pontját ziccerből 18–40-re növelve a zöld-fehérek előnyét. Antalics Dániel első kosarával lett ismét 20 pontos a vendégek előnye a félidő előtti percekben. Az utolsó percet elrontotta a Kaposvár, Szentkuti Ákos két egymást követő alkalommal is megverte védőit, így 5 gyors ponttal lopta közelebb csapatát a nagyszünetre 33–49-es állásnál.
Újabb támadólepattanókat engedtek át a somogyiak ellenfelüknek, így a fordulás utáni első percek 7–4-es hazai rohanással zárult. Ezzel 13 pontra zárkózott a DEAC U23. Neuwirth támadólepattanója után már 14–6 arányban nyerte a hazai alakulat ebben a mutatóban a párharcot 25 percnyi játék után. Kis Raul második hármasára Szentkuti válaszolt a jóval triplavonal mögül elengedett dobással, így 45–58-ra módosult az eredmény. Dzunic kért időt, amikor egy labdaeladás után 10 pontra csökkent csapata előnye három perccel a negyed vége előtt. Neuwirth és Hőgye is betalált kintről, így 55–59-re zárkóztak a debreceniek, míg a Kaposvár küzdött a lepattanózással. Az utolsó másodpercben is betalált még a DEAC, íy 59–61-es állásnál kezdődött az utolsó tíz perc.
Egyenlítéssel kezdte az utolsó felvonást a hazai gárda, így mondhatni új meccs kezdődött. A lendület és az önbizalom a debrecenieknek kedvezett, Hőgye bravúros triplája után már 64–61-re vezetett a DEAC. Paár válaszolt erre fontos hármast szórva és megtörve csapata rossz sorozatát. Völgyi közelije után ismét vezetett a somogyi együttes a labdaeladások ellenére is. Szőke Bálint egymás után két fontos hármast vágott. Így 66–73-ra ismét elhúzott a Kaposvár 3 perccel a vége előtt. Neuwirth büntetőivel jött fel 3ra a hazai gárda egy perccel a vége előtt 70–73-nál. Szentkuti sarokból elengedett triplájával egyenlíteni tudott a a Debrecen 45 másodperccel a vége előtt. Trammell középtávolija nem esett be, így a vezetésért támadhatott a DEAC A hazaiak sem tudták eldönteni a meccset rendes játékidőben, így hosszabbítás következett.
A ráadást Paár Márk jó dobásával kezdték a vendégek, erre Hőgye Patrik hármassal válaszolt 76–75-nél. Rosic Uros segítette csapatát, egymás után szerzett 4 pontjával, így már a somogyiak örülhettek hárompontos előnynek 2 perccel a hosszabbítás vége előtt. Szőke fontos támadólepattanóját Paár váltotta pontokra betörés után 76–81-nél. Szentkuti triplájával ismét kettő pontra zárkózott a hazai gárda, sőt 40 másodperccel a vége előtt az egyenlítésért támadhattak Hőgyéék, a kimaradt somogyi dobás után. A remekül kosarazó Hőgye egy támadófaulttal pontozódott ki. A debreceni kosaras tripla-duplával zárta a meccset. Kétpontos előnynél támadhatott a Kaposvári KK 27 másodperccel a vége előtt. Faultolni kényszerültek a hazaiak, így Trammell büntetőzhetett azonban csak egyet dobott be. Ez is elég volt a győzelemhez.
DEAC U23–Kometa Kaposvári KK 79–82 hosszabbítás után (12–30, 21–19, 26–12, 14–12, 6–9)
Debrecen, Oláh Gábor utcai Sportcsarnok. V.: Hervay T., István T., Menyhárt F.,
DEAC U23: Hőgye P. 14/9, Szentkuti Á. 18/9, Neuwirth B. 13/9, Kovács Á. 16, Flasár B. 5. Csere: Czermann P. 8, Fekete-Gál Cs. 2, Hegedüs B., Várszegi Á. 3/3.
Vezetőedző: Pethő Ákos.
Kometa Kaposvári KK: Trammell 11/3, Paár M. 18/6, Szőke B. 9/6, Markovic L. 10, Völgyi M. 7. Csere: Bogdán B. 7, Kis R. 6/6, Rosic U. 12/6, Fehérvári Cs., Puska B., Antalics D. 2.
Vezetőedző: Branislav Dzunic. Edzők: Filipovics Gordan, Szőke Balázs.
Braniszlav Dzunics: Tipikus egylabdás meccs lett belőle, talán azt is mondhatjuk, hogy a kicsivel szerencsésebb csapat nyert. Ugyanakkor kétségtelen, hogy megdolgoztunk azért, hogy nekünk legyen szerencsénk a végjátékban. Gratulálok a debrecenieknek is, jó mérkőzést vívtunk.
Segítsünk a Kaposvár és környékén élő rászorulóknak!
A Kaposvár legközelebb december 4-én, 18 órakor lép pályára a Hepp Kupában a Veszprém KK csapatát fogadják a somogyiak. A találkozóra jótékonysági akciót is hirdetett a klub. Várjuk a különböző tartós élelmiszereket, játékokat, tisztasági csomagokat a ruhatárnál elhelyezett gyűjtőben.