Paprikás hangulatú nehéz meccsen biztosítottuk be a pályaelőnyt a rájátszásra
A végig szoros és fizikális mérkőzés utolsó negyedében sikerült behúzni az győzelmet a Kaposvárnak szombaton az NB/I. B Piros csoport 24. fordulójában.
A kupahétvégén tüdőgyulladással bajlódó Markovics Luka még kihagyta ezt a találkozót. Sérülés miatt hiányzott továbbra is Antalics Dániel, Fehérvári Csegő, Nagy Barnabás és Paár Márk is. Közülük többen is közel állnak már a fokozatos visszatéréshez.
Winn kosaraival kezdett a BKG, míg mi Darrion Trammell büntetőivel léptünk el 7–4-re 3 perc után. A jó kezdést Szőke Bálint fejelte meg egy hármassal, amivel már 6 ponttal vezettünk. A negyed felénél Nagy Benedek triplájával zárkóztak a vendégek. A viszonylag kevés pontot hozó első felvonásban büntetőkkel tudott egyenlíteni ellenfelünk, míg mi percekig nem dobtunk mezőnykosarat. Ezt a rossz szériát Mészáros Ágoston szakította meg egy ziccerrel, így lendületet adva a csapatnak. Végül 19–12-re zártuk az első tíz percet.
Fotó: Harag Kincses Kornélia
A második játékrészben Mészáros további pontjaival növeltük a különbséget. A Kosok ebben az időszakban főleg egyéni megoldásokra próbáltak támaszkodni Nagy Botond révén, akinek nehéz dobásokat kellett vállalnia eredménytelenül. Ennek is köszönhetően lassan, de nőtt a zöld-fehérek előnye 25–16-nál. Szőke és Kis Raul kosaraival már 10 pont is volt közte 3 perccel a félidő előtt. Innentől kezdve azonban védőoldalon lazultunk egy kicsit, későn értünk ki például Büki Lórántra is, aki az utolsó másodpercekben még vágott egy triplát 35–32-re zárkóztatva a BKG csapatát a szünetre.
A fordulás után a három faultot begyűjtő Kis helyett Kocsis került az ötösbe, aki rögtön 4 ponttal segítette a Kaposvárt. Erre egy labdaszerzés után Terry Winn zsákolással válaszolt, érkezett is a hazai időkérés 39–34-es állásnál. Négy perc eltelt a harmadik etapból és tovbbra is csak Kocsis Zalán szerzett pontokat a hazaiak részéről, igaz ő már 6-nál egy járt egy visszatett támadólepattanót után. Nagy Botond révén ismét ledolgozta hátrányát a BKG. A bajnokság legerősebb pontszerzője három támadásból 9 pontot szórt nekünk 46–44-nél.
Az utolsó felvonást 51–48-as állásnál kezdték meg a csapatok. Kis Raul 4. faultját is megkapta, ami után a hazai kispad kapott technikait. Magasemberünk nem sokkal később kipontozódott egy támadófaulttal. Őt követte Völgyi is, aki szintén a támadóoldalon követte el ötödik szabálytalanságát 55–51-nél. Az egyre paprikásabbá váló hangulat talán egy kis löketet is adott a csapatnak, amely egy pár perces jó periódussal ismét előnyt szerzett a végjátékra. Előbb Bogdán Benedek szedett fontos támadólepattanót, amit Rosics váltott triplára, majd Trammell szerzett nehéz helyzetből kosarat. A rohanást pedig Szőke zárta egy hármassal 65–56-nál 4 perccel a vége előtt. Ugyan még kapaszkodott a BKG, de a végig remekül játszó Kocsis Zalán büntetőivel kevéssel a vége előtt már 71–61 volt a hazai előny. A csapat ezzel a győzelemmel bebiztósította a hazai pálya előnyét a rájátszásban.
Kometa Kaposvári KK–BKG PRIMA Akadémia 75–64 (19–12, 16–20, 16–16, 24–16)
Kaposvár Aréna 800 néző, V.: Nagy B., Dr. Magyari T., Benedek Z.
Kometa Kaposvári KK: Trammell 23/9, Rosics U. 11/6, Szőke B. 7/3, Völgyi M. 2, Kis R. 4. Csere: Bogdán B. 2, Puska B. 7/3, Kocsis Z. 11, Pucz Z. 2, Gáspár B., Mészáros Á. 6/3.
Vezetődező: Dzunics Braniszlav. Edzők: Filipovics Gordan, Szőke Balázs.
BKG PRIMA Akadémia: Nagy Benedek 6/6, Nagy Botond 15/9, Büki L. 14/12, Winn 16, Nshimba 2. Csere: Galambos Á. 3, Arnóczi Á. 3, Bohunicky O. 2, Fábián S. 3, Szeleczki I.
Vezetőedző: Dr. Nagy Ágoston.
Dzunics Braniszlav: Egy részről az ellenfél megnehezítette a dolgunkat, más részről a támadójátékunk nem volt elég precíz. Több olyan helyzet volt, ahol találhattunk volna jobb megoldásokat. Szerintem három negyeden keresztül szenvedtünk, főleg támadásban. A negyedik negyedben pedig úgy jöttek ki a dolgok, ahogy mi szerettük volna. Nem lehet minden meccset szép játékkal nyerni. Ez egy kemény meccs volt. Tudjuk mit szeretnénk játszani, de most mégsem jött ki a lépés támadásban. Mégis a védekezésünk, az energia és az akarat a helyen volt. Gratulálok a csapatnak a győzelemez és az alapszakasz első helyéhez, amit ma bebiztosítottunk!
A csapatunk március 29-én 18 órakor folytatja, az alapszakasz utolsó hazai mérkőzésén, ahol a Jászberény lesz az ellenfél.
A rájátszás várhatóan április 16-án kezdődik.