A szurkolókról pszichológus szemmel
A Mindennapi pszichológa szeptemberi számában olvastam egy írást a szurkolókról, összefoglalva megosztom veletek, csak úgy érdekességképpen
Az embernek alapvetően szüksége van arra, hogy azonosuljon csoportokkal, amire nagyszerű lehetőséget nyújt a sport. Akár a nemzettel való azonosulásra is alkalmas lehet. Az azonosulást befolyásolják a tradíciók (pl. Kanadában a hokicsapattal azonosulnak, Amerikában a kedvenc kosárcsapattal, a magyar tradícióink ezeket a társas érzelmeket főleg a futball felé irányítják.
Az egyének identitásukat részben a különböző csoportokhoz tartozásuk alapján határozzák meg. Ezekben a csoportokban tagként az egyén más csoportok tagjaihoz képest előnyben részesíti a saját "csoporttársait", és ezt részben a saját önértékelésének növelése érdekében teszi.
Az egyén vágyik az elkülönülésre, de ellenállhatatlan erők húzzák mások felé is, hogy olyan legyen mint a többiek, és meg is akarja mutatni magát. Sport szinten azért inkább csapatoknak szurkolunk, nem egyéni versenyzőknek, mert inkább szeretnénk azonosulni egy csapat által reprezentált közösséggel. Önmagát az egyesületével azonosító drukker számára a pályán zajló küzdelem tétje nem csupán az, hogy a csapat előnyösebb helyet foglaljon el a bajnoki tabellán, hanem az is, hogy a szurkolás révén kollektív kifejeződést nyerhessenek legtöbbször nem tudatos, esetleg tiltott vagy elfojtott, ám éppen ezért fontosnak tekintett érzületei.
A mai élsportolók sok szempontból megfeleltethetők a kétezer évvel ezelőtti gladiátorokkal. A nézőkben pedig benne él a lehetetlen irányti örök emberi vágy. A néző lelkiállapota is része a nagy sporteseményeknek, a drukkerek tömege is része a sikernek, az eredménynek. Az is az esemény része, hogy a nézők miként viselkednek, spontán ünneplésbe vagy aggresszív viselkedésbe kezdenek. Az emberek a tömegben el tudják veszíteni a fejüket, másként, nem racionálisan viselkednek, mint egyébként, érzelmeik vezérlik őket. Vagy különböző normákat követnek a racionalitásuknak megfelelően. A résztvevők között van, aki vezéregyéniséggé válik, és célokat tűz ki, és vannak a végrehajtók.
Miért is szeretjük a sportot nézni? Mi kapcsolja a sporteseményeket az énképünkhöz, a csoporthoz tartozásunkhoz? Erving Goffman kanadai szociológus szerint az, hogy a nyugati társadalmakban létezik egy olyan norma, hogy "ne büszkélkedjünk". De persze mindenki szeretné magát megmutatni és büszkélkedni. Akár otthon a grundon, vagy csak egy kártyajátékban, a cél mégiscsak egyfajta fitogtatás: mi vagyunk a jobbak, a gyorsabbak, ügyesebbek, mi dobunk több kosarat. Miközben általában nem szabad dicsekednünk, a játék közben mégiscsak szabad. A sport ennek megfelelően egyfajta szentesített, társadalmilag jóváhagyott fitogtatás. Azonosulni akarunk a sportolóinkkal, mert szeretünk fitogtatni, dicsekedni, amit amúgy nem szabad...
Az írás kivonat Bodor Péter, ELTE TáTK Szociológiai Intézetének munkatársának cikkéből
